Magyar zászló magyar    British flag english
Belépés
Neptun hozzáféréssel
 
 
Belépés

Bemutatkozás

Üdvözlünk a Quaestura weboldalán!

Irodánk bemutatása

A Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kancellária, Szolgáltató Központ szervezeti egysége, amely 2006 óta nyújt szolgáltatásokat az ELTE polgárai számára, helyileg az Egyetemi Könyvtárban és a Lágymányosi Campuson. 

Új ELTE-s hallgatóként elkerülhetetlen, hogy a Quaestura Irodával kapcsolatba lépjen. Nagy hangsúlyt fektetünk a telefonos és személyes ügyfélszolgálaton túl az elektronikus ügyintézésre, hogy hallgatóink minél kényelmesebben, akár otthonról is intézhessék ügyeiket. Az Elektronikus Ügyintézés menüpont alatt találja az Irodánkkal kapcsolatos ügyei interneten keresztül való intézéséhez készített felületet, amelynek segítségével egyszerűen, ám reményeink szerint hatékonyan, sorban állás nélkül veheti igénybe szolgáltatásainkat. Ha további kérdések merülnek fel a honlapunk áttanulmányozását követően, munkaidőben hívható a központi telefonszámunk, viszont ha az elektronikus ügyintézést preferálja ügyfelünk, e-mailben is elérhetőek vagyunk.

Amennyiben szükséges személyesen eljönnie Irodánkba ügyet intézni, a hosszas sorban állás elkerülését időpontfoglalási lehetőséggel biztosítjuk. Természetesen időpontfoglalás nélkül is lehet ügyet intézni, ez esetben érkezési sorrendben, sorszámhúzást követően igyekeznek az ügyfélszolgálati munkatársaink az ügyek mielőbbi elvégzésére törekedni.

Ha elengedhetetlen a személyes ügyintézés, de nincs lehetősége bejönni, továbbá meghatalmazottat sem áll módjában kinevezni, postai szolgáltatásunkat is igénybe lehet venni. 

A "Dokumentumok" menüpont alatt elérhető a tanügyi időrend, az ELTE főbb szabályzatai, a rangsorolással és az átsorolással kapcsolatos tudnivalók; és egyéb dokumentumok.

 

Az Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda munkatársai nevében is sok sikert kívánok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott tanulmányaihoz, továbbá bízom benne, hogy honlapunk gördülékenyebbé teszi az Irodánkkal kapcsolatos ügyintézését!

 

Bagosiné Szűcs Annamária

mb. osztályvezető

 

Quaestura hírek


2017.10.23. (Munkaszüneti nap)- Quaestura Iroda zárva lesz

Tájékoztatjuk Hallgatóinkat, hogy 2017.10.23-án (hétfőn) a központi Quaestura Iroda, valamint a lágymányosi campus területén működő Quaestura-pont is zárva tart. Másnap mindkét helyszínen a normál nyitva tartás szerint várjuk a hallgatókat.

 

Bagosiné Szűcs Annamária, 2017-10-19 10:56

Felhívás szakmai gyakorlatra - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Részletek...

Felhívás egyetemisták, főiskolások részére az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkájában való közreműködés szakmai gyakorlat keretében
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt működő központi hivatal szívesen fogadna olyan főiskolai vagy egyetemi hallgatókat, akik szakmai gyakorlatukat a közigazgatás keretein belül szeretnék teljesíteni.
 

Bagosiné Szűcs Annamária, 2017-10-19 10:13 Részletek...

2017/2018. I. féléves matrica kiadás, kari érvényesítés

Tisztelt Hallgatók!

Figyelem! Előző féléves matricával a diákigazolványok 2017. október 31-ig még érvényesek! 

A 2017/18-as őszi félévben a kari érvényesítés beosztása az alábbiak szerint alakul:

2017.10.13.     péntek      BGGYK (A. ép., fsz., lépcső alatt)

2017.10.20.     péntek      TÓK (106-os terem)

A kari érvényesítések ezeken a helyszíneken minden nap 9 órától 17 óráig tartanak. 
A kari érvényesítésre más karon tanulók is jöhetnek. 
Az A4-es formátumú "ideiglenes igazolás" csak a Quaestura Irodában vagy a Lágymányosi Q-Ponton hosszabbítható, a karokon csak állandó diákigazolvány érvényesítés történik.


Aki rendelkezik előző féléves matricával, javasoljuk, hogy ne az utolsó héten intézze ügyét, a várhatóan magas ügyfélszámra való tekintettel. Az ügyfélszámnak megfelelően a sorszámhúzó zárás előtt leállításra kerül. Aki addig sorszámot húzott, azt kiszolgáljuk. Kérjük szíves megértésüket!
Kérjük továbbá, hogy a hosszas sorban állást elkerülendő, idejében keressék fel valamelyik érvényesítő pontot.

 

Az érvényesítésre csak a Tanulmányi Rendszerben a 2017/2018 tanév I. félévére aktív státusszal rendelkező hallgatóknak van lehetőségük (doktorjelölteknek nem jár). Az Egyetemünk szabályzata értelmében nincs lehetőség törött, sérült vagy a Tanulmányi Rendszertől eltérő adatokat tartalmazó diákigazolványokat érvényesíteni. Érvényesítő matricát külön nem adunk ki, csak diákigazolványra ragasztva. A diákigazolványon szereplő címnek hivatalos címnek kell lennie, ilyen lehet a lakcímkártyán is és a Neptunban is egyaránt szereplő "állandó" illetve "tartózkodási" cím, külföldieknél a "Külföldi cím" kifejezés. 

Kérjük, hogy az előző féléves érvényesítő matricát NE távolítsa el! A matricát kollégáink a kérésére eltávolítják az igazolványról.

 

A Quaestura Irodában és a Lágymányosi Q-Ponton az érvényesítő kampány előtt, alatt és utána is lehet diákigazolványt érvényesíteni, nyitvatartási időben.

Időpont foglalására a következő oldalon van lehetőségük: Quaestura időpontfoglalás. Időpontot csak a Ferenciek terére lehet foglalni.
Ugyancsak lehetőségük van postai érvényesítésre a következő oldalon leírtak szerint: Quaestura GYIK
Lehetőség van végül meghatalmazott útján való érvényesítésre is: meghatalmazás.

 

Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy a diákigazolvánnyal és a diákigazolvány-érvényesítő matricával mint közokirattal való visszaélést, továbbá azok hamisítását a törvény bünteti. Ha a diákigazolvánnyal kapcsolatos bármilyen bűncselekmény alapos gyanúja fennáll, az Egyetem büntetőfeljelentést tesz. 

Bővebben a Közbizalom elleni bűncselekmények törvényi szabályozásról a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXXIII. Fejezetében olvashat. 

 
Radácsi Judit, 2017-10-09 11:54

Hogyan jutok (új) NEPTUN jelszóhoz? Részletek...

Tisztelt hallgatók, oktatók és egyetemi dolgozók !

Amennyiben új Neptun jelszóra / azonosítóra van szükségük valamilyen okból, az alábbi megoldásokat tudjuk kínálni:

Bagosiné Szűcs Annamária, 2017-02-05 0:01 Részletek...

Csoportos balesetbiztosítást szeretne kötni?

A csoportos balesetbiztosítás kötéséről szóló tájékoztatót és igénylőlapot a GYIK/Pénzügy 6. pontjában találja.

Bagosiné Szűcs Annamária, 2017-01-01 16:22

Új Magyarország Fejlesztési Terv
Európai Unió
© 2010-2017 Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda